Teltek a hetek, hónapok. Szépen növekedtem. A 36. héten a kötelező vizsgálaton közölték anyával, nagy baba leszek és valószínű, hogy császár lesz a vége. Szüleim szülésznőt fogadtak, Kissné Molnár Timi néni személyében. Timi néni azt mondta, természetes szülés lesz. És persze APÁS. A 38. hétnél jártam, mikor az egyik nap apa hazaérkezett és szomorúan mondta, el kell utaznia Balatonlellére a munka miatt. Anya elsírta magát. Mindent beleadott. Lépcsőzött, takarított, mozgott, kérlelt. Ez ment egy hétig. Eljött a hétfő. Apa mielőtt elindult, csak annyit kért: várjam meg. Apa elment, Anya pedig szigorú ágyban fekvést írt magának elő, hogy véletlenül se induljon be a szülés. Kedden délelőtt telefonált Timi néni. A klinikán átépítés folyik, és nem lehet apás szülés. Anya egy kicsit megnyugodott, de egy kicsit meg is ijedt. Mi lesz Velünk? Szerda este ismét telefonált Timi néni. Lehetséges az apás szülés, de húsvét vasárnapján elutazik az anyukájához vidékre. De ha beindul a szülés, a kolleganője segít nekünk. Anyának nem kellett ennél több…
Eljött a péntek, apa hazajött. Volt nagy boldogság. Márcsak Timit kell megvárni, és mehetünk szülni.
Beléptünk az utolsó hétbe. Én még semmi jelet nem mutattam arra vonatkozóan, hogy ki akarok jönni. Az NST-k alkalmával gyakran álmosság jött rám, de mindig ébresztgettek. A kiírt időpont előtti estén úgy gondoltam, itt az ideje kibújni a NAGY világba. Anya derekába belenyilallt. Nagy lázba jöttek, de miután 3 óra elteltével sem történt semmi, lepihentek. Reggel apa elment dolgozni, anya készült a soron következő kontrollra. Miután sorra került (8 óra 45 perc), a doktor bácsi közölte, irány a szülő szoba. Anya nem akart hinni a fülének. Gyors telefon apának, aki azt hitte, hogy anya viccel. Reggel még nem volt semmi bajod- jött a reagálás. Még egy telefon: Timi néninek. Timi szülünk, most. Foglalta anya össze a lényeget. Timi néni gyors helyzetfelmérést végzett: a magzatvíz tiszta, koponyavégű fekvés, 2 ujjnyira tág. Minden rendben. Telefonálj apának, és sétálgass egy kicsit. –jött a megnyugtató válasz. Anya el kezdett sétálni és telefonálni. Pár perc elteltével Timi néni visszahívta anyát: Hány ujjnyira vagy tág? Azonnal menjél felfele. Kell még egy utolsó NST. Ha így haladsz, elhagyod a babát. 20 perc és ott vagyok. Anya izgatott volt, bár nem tudom miért.
Pörögtek az események. NST, regisztrálás. Közben apa, Timi néni befutott. Burkot repesztettek. Dr. Kozma Bence doktor bácsi nem akarta elhinni, hogy mennyi vízben úszkáltam. Majd csak 2 liter volt. Az első fájás 12:15 perckor jött. Hát elkezdődött. „Vettem” egy nagy levegőt és hajrá. Anya nagyon ügyesen csinálta. Végig mosolygott. Fájdalomcsillapításra nem volt idő, hipp-hopp, már 3 ujjnyira tágult. ¾ 2 körül átsétáltunk a szülőszobába. Jöttek a fájások. Anya nyomott, én meg megindultam kifele. A tolások között a hupikék törpikék zenéjét dúdolgatta. A 4-5 nyomás környékén anyának elfogyott a levegője, és a szemem magasságában beszorultam. Nemcsak Nekem, de anyának is úgy tűnt, soha nem fog jönni a következő fájás. A doktor bácsi bíztatta anyát, hogy még 2-3 tolás és kint vagyok. Anya tömören csak annyit válaszolt: Egy, mert nagyon éhes vagyok. Amiből 2 lett. A második tolásnál Timi néni besegített és már kint is voltam. 14 óra 20 perc, 4290 g
ramm. Apa végig segített anyának. Szorgalmasan nyújtogatta az alkarját, aki előszeretettel levezette a fájdalmakat rajta. Miután apa elvágta a köldökzsinóromat, rátettek anyára. Megérkeztem.
